2010. november 26., péntek

A Fa elem társszervei: a máj és az epehólyag

Még messze van a tavasz, de nálam elérkezett az ideje, hogy beszéljünk róla, mert ez a Fa elem évszaka, és ennek a fázisnak a társszerve a MÁJ és az EPEHÓLYAG. Tavasszal a természet energiával telve újból életre kel és kiteljesedik. A növények kinőnek és elkezdenek terjeszkedni, ugyanígy az emberi szervezetben rejlő energia is megduzzad, és a mélyről a felszínre tör.
A máj és az epehólyag a kínaiak rendszerében és a nyugati orvostudomány felfogása szerint is igen szoros kapcsolatban állnak egymással. Röviden felvázolva: a máj epét termel, amit aztán az epehólyag raktároz el.
A kínai test-időszámítás szerint az epehólyag éjszaka 23 óra és 1 óra között van ereje teljében, a máj ideje pedig éjjel 1-től 3 óráig tart. Ha ezekben az időszakokban állandósul, hogy valaki nem tud aludni, sokszor felriad, az utalhat e két szerv kiegyensúlyozatlanságára.

A Fa elem befolyással van az alvás minőségére és időtartamára is; ezért is fontos, hogy még a Fa elem napszakának elérkezte előtt, azaz este 11 óra előtt ágyba kerüljünk. A vér tisztítását a máj csak vízszintes testhelyzetben tudja kellő hatékonysággal végezni; ha például ebben az időszakban testmozgást végzünk, akkor a vér elmegy az izmokat táplálni, a máj energiája pedig  elvonódik attól, hogy elvégezze a vér megújításának életfontosságú feladatát. Az epehólyag hüvelykujjnyi méretű, körte alakú szerv, a máj alatt helyezkedik el. A máj által termelt epét (ez kb. napi két liter folyadék) az epehólyag gyűjti és tárolja.
A Fa elem az epehólyag közreműködésével a szemet táplálja. A szem egészsége a máj egészségétől függ. A  máj működési zavaraira a szem kiszáradással, kivörösödéssel, farkasvaksággal, hályogosodással, fekete pontok vagy foltok látásával, elhomályosodással reagálhat.

A kínai orvoslástan szerint az epehólyagra és a májra a harag, a frusztráció és a visszafojtott düh gyakorol hatást leginkább. Ezek az érzelmek kimerítik az energiakészletünket, és emiatt hosszabb lefolyású egészségügyi problémákkal kell szembenéznünk. A testünkben felszaporodott érzelmi feszültségtől meg kell tudnunk szabadulni; ezért a kínaiak a rövid ideig tartó dühkitörést tulajdonképpen egészségesnek tartják. Ha nem akarunk kiabálni és toporzékolni (de csak bátran!), a levegőt is püfölhetjük, vagy legalábbis rázogathatjuk a kezeinket, mert ezzel szinte kirázzuk a testünkből a görcsös indulatot.
Az ingerlékenység, a gyakori szomjúságérzet, a szájban uralkodó keserű íz, mind epehólyagproblémára utal.
Az egyensúlyvesztés egyéb fizikai és érzelmi tünetei: fájdalom a törzs jobb oldalán; migrén, fejfájás; merevség a vállakban és a nyaktájékon; rossz, fáradtsággal terhelt közérzet; féltékenység; mogorvaság; agresszivitás; határozatlanság; frusztráció; visszafojtott harag; megkeseredettség.

A máj nagy mennyiségben tárol tápanyagokban gazdag, értékes ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmazó vért; szükség esetén vér-utánpótlást biztosít a test számára. A máj egyik legfontosabb feladata a méregtelenítés: a kívülről bekerült és a testben keletkezett méreganyagokat kevésbé mérgező vegyületekké bontja le, hogy azok zavarmentesen kiürülhessenek a szervezetből.

A kínai orvoslástan is a májat tartja az egyik legfontosabb szervnek. A vér tárolásán kívül biztosítja az energia szabad, zökkenőmentes áramlását a testben és az elmében. Amikor a test nyugalomban van, a máj vért raktároz, és szabályozza, hogy mennyi vér vegyen részt a keringésben. Ha ez valamilyen oknál fogva nem úgy működik, ahogy kellene, akkor a csi pangani fog a szervezetben. Az energia áramlásának akadozása különféle betegségtüneteket, és megnövekedett testi és mentális feszültséget idézhet elő.

A máj olyan, mint egy méregtelenítő nagyüzem, és ez azzal jár együtt, hogy itt csapódnak ki a negatív érzelmeink, amelyeket más úton nem tudunk eltávolítani magunkból. Ez érvényes a gyűlölködés, a düh, az irigység, a féltékenység, az önutálat érzelmeire is.
A máj a szervezet nagy tervszövögetője, partnere az epehólyag pedig a döntéshozatalban illetékes. Kiegyensúlyozatlan lehet a májunk, ha viselkedésünk határozatlanná, tervszerűtlenné válik; ha gondjaink támadnak az időbeosztással; vagy ha éppenséggel túlzottan is belemerülünk az aprólékos tervezésbe.
A kínaiak úgy tartják, hogy az képes céltudatosan és határozottan cselekedni, akinek jól működik az epehólyagja.
"Hatalmas epehólyag!"-kiáltanak fel, amikor bátorságot akarnak önteni magukba. Ha a Fa elemünk egészséges, könnyedek és rugalmasak vagyunk testileg is, és lelkileg is. Helyzetmegítélésünk megbízható, felfogásunk tiszta, tetteink határozottak.

A kínai táplálkozástan javaslatai a Fa elem szerveinek érdekében:
  • Az elemhez kapcsolódó íz a savanyú. Ha túl sok savanyú ételt eszik valaki, egyensúlyvesztést idézhet elő a Fa elemébe, de az is lehet, hogy az ilyen ízű ételek utáni sóvárgással a szervezet a már meglévő kiegyensúlyozatlanságot igyekszik helyre tenni.
  •  A túl sok zsír és a koleszterin negatív hatással van az epehólyagra. Fél pohár bor vagy sör serkenti a koleszterin lebontását, csökkentve ezzel az epekő kialakulásának veszélyét. Ugyanakkor a zsírbevitel drasztikus lecsökkentése is epekő kialakulásához vezethet, mert ilyenkor az epehólyag túl ritkán végez összehúzódást és nem bocsát ki elég epét.
  • Az epehólyagra jótékonyan hat az articsóka, zöldbab, cékla (a zöldjével együtt), sárgarépa, endívia, édeskömény, citrom, kelkáposzta, csalán, olívaolaj, petrezselyem, retek, édesburgonya, vízitorma.
  • Segít megelőzni az epekő képződését a natúr szójaprotein, a dió, a bab, a lencse, a borsó.
  • A natúr, vegyszermentes, zsiradékokkal nem túlterhelt ételek jót tesznek a máj egészségének és hatékony működésének. A quinoa vagy az amaranth különösen jó natúr táplálék a májnak.
  • A szezámmag - amely proteint (nyolcfajta aminosavval), B-vitaminokat és E-vitamint tartalmaz - nagyon jót tesz a májnak.
  • Az eper erősíti a májat és a vesét, és jól alkalmazható túlzott vizelési kényszer és szédülés esetén.
  •  A májműködést serkenti továbbá a spárga, a bogyós gyümölcsök, a hajdina, az édeskömény, a fokhagyma és a vöröshagyma, a citrom, a köles, az olajos hal, az olajbogyó, a petrezselyem, a paszternák, a barnarizs, a szezámmag-olaj, a napraforgómag.
Hasznos fűszerek és gyógynövények:
  • A petrezselyem és a gyermekláncfű kiemelkedően jó a májnak.
  • A máj pangása ellen jól lehet alkalmazni olyan növényeket, mint a kardamom, a kömény, a kurkuma, a gyömbér, a feketebors, a fűszertorma. A túl nagy hevítő hatásúak, mint pl. a chili csak súlyosbítják a pangást.
  • A babérlevél, a bazsalikom, a rozmaring és a menta is jó hatású konyhanövények.
  • A kamillateának kiváló a májtisztító hatása.
  • Az édesgyökér kiegyensúlyozza, rendbeteszi a máj csi-jét.
  • Az antioxidáns hatású, szeléniumot, C- és E-vitamint, béta-karotint tartalmazó vitaminkeverékek segítenek megelőzni a súlyosabb májkárosodást.
  • A kék és zöld algák (kapszulákban bevéve például) nagyon hatékonyan táplálják a májat. Regenerálják, méregtelentik, és színük révén a máj hőjét is csökkentik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...