2010. október 4., hétfő

A rend és társai - feng shui alapok

Tudom, kevesen lelkesednek ha takarításról, lomtalanításról van szó, de bizony az a helyzet, hogy a helyes feng shui felfogás a rendrakással és a szükségtelen, "kolonc" tárgyak kiselejtezésével kezdődik.
Ha azt akarjuk, hogy működjenek a térharmonizációs megoldásaink, a következő lépéseket kell megtennünk: 1. RENDRAKÁS, 2.TAKARÍTÁS, 3. TÉRTISZTÍTÁS

Ezeknek a lépéseknek a jelentősége ahhoz hasonlatos, amikor a természetgyógyász valamely terápiás eljárás megkezdése előtt először megszabadítja a pácienst a méreg- és salakanyagoktól, a lerakódásoktól. Hiszen a sikeres gyógyítás kizárólag ilyen előkészítés után következhet be. Minden felhalmozott dolog fékezi az energia áramlását, és így az életünk egyes területei is stagnálásra vannak ítélve.

Tudjuk, hogy a tárgyak energiát sugároznak ki a környezetünkbe (az anyaguk, színük, méretük függvényében), és az is lehet, hogy egy tárgy negatív erőteret hoz létre maga körül, ha az bennünk fájdalmas emlékeket, negatív gondolatokat idéz fel. Ezért először is, ezeket a kellemetlen érzéseket tápláló tárgyakat kell eltávolítanunk.

Fontos, hogy lépésről lépésre haladjunk, de a rendrakásnak a teljes lakásra ki kell terjednie. Kezdjük az igazán problémás helyeken, és akár ütemtervet is készíthetünk. Ha van padlás, garázs, használaton kívüli helyiség, ezeket is mind sorra kell keríteni. Minden egyes tárgynál tegyük fel magunknak a kérdést: valóban megéri-e, hogy megőrizzük. A "Jó lesz ez még valamire!" - nem jó taktika. Sokan ennek ürügyén olyan készleteket halmoznak fel a semmire sem alkalmas kacatokból, hogy ha valamire mégis szükségük lenne, egyszerűen meg sem találják. Gyűjtögetnek, ragaszkodnak, mert félnek nem tudják mit hoz a jövő. A lomok lelki szinten azt jelenthetik, hogy hitetlenek és bizalmatlanok vagyunk.

A selejtezést mindig magunk végezzük, és más helyett sem végezhetjük el, hiszen mindenki mást ítél feleslegesnek. Az újrahasznosítható darabokat elajándékozhatjuk, eladhatjuk vagy jótékonysági szervezeteknek is átadhatjuk. A feng shui-eljárásokat akkor érthetjük meg igazán, ha megtanulunk megszabadulni a mindennapok hordalékától, hiszen az új csak ott tud kibontakozni, ahol megfelelő teret kap.

Az alábbiakban elolvashatod, hogy a feng shui elvei szerint, melyek azok a tárgyak, amelyek kiselejtezésre valók:
  • olyan holmik, amelyeket régen nem használtunk, és valószínűleg nem is fogunk
  • tárgyak, amelyek fájó, negatív élményekre emlékeztetnek
  • a törött, csorba tárgyak; a nem működő eszközöket, ha van értelme, javítassuk meg!
  • régi, szakadt, nem megfelelő méretű ruhadarabok
  • halálesetet követően (30 napig hagyjuk békességben ezeket a tereket) az elhunyt személyes tárgyai
  • utált tárgyak, vagy olyan ajándékok, amelyeket egy nem kedvelt személytől kaptunk, és már a puszta látványa is kellemetlen
  • száraz virágok, kipusztult növények energiahiányt okoznak
  • régi szerelmi partner képei, emlékei, ajándékai; amennyiben új társra vágyik valaki.


El kell ismernem, hogy a takarítás nem a szórakozás és a pihenés egyik lehetséges alternatívája, és sok ember idegeit borzolja a porszívónak már csak a hangja is; de a tisztaság bizony nagyban elősegíti az energia áramlását. Persze a túlzott takarítási és tisztaságmánia sem tekinthető egészségesnek; az a fontos, hogy végezzük rendszeresen, és ne hanyagoljuk el a hagyományos porfogó területeket sem: az ágyak alatt, a szekrények tetején, a könyvespolcokon és így tovább. Az ágy és a környéke kiemelt jelentőségű, húzzuk el a faltól, és mögötte is takarítsunk rendszeresen, a matracokat is gyakran szellőztessük .
Abban a lakásban, ahol gyakorta utcai cipőben járkálnak, még jobban szükséges a tisztaságról gondoskodni, hiszen a cipő megtartja magában a legpiszkosabb energiákat is. Vigyázzunk arra, mit bocsájtunk be az otthonunkba! A rendszeres takarítás mellett, ne feledkezzünk el az alapos szellőztetésről sem, hiszen ezzel lélegzethez juttatjuk a lakásunkat is!

Hogy ne csak a lakásunk tisztaságáról essék szó, azt is meg kell említenem, hogy az elhanyagolt szellemi higiénia rengeteg esetben a betegségek vagy a bajok igazi okozója. Emiatt fordulhat elő, hogy a gyógyszerek hatástalanok, vagy a feng shui módszerei nem hozzák meg a kívánt eredményt.
Védjük saját csinket, és tanuljunk meg módszereket a szellemi megtisztulásra. Ne sajnáljunk magunktól naponta néhány percet a csendre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...