2010. július 12., hétfő

Egy csipet színtudomány

Színekkel szépíteni otthonunkat, olyan környezetet teremteni, amely inspirál és kifejezi egyéniségünket, ízlésünket - olyan vágy, amely az ősidőktől fogva belénk van kódolva. Már a barlanglakó kőkori ősember is tudatosan használta a színeket, és elmondható hogy minden kornak, stíluskorszaknak voltak és vannak hagyományosan kedvelt és használt színei, színpalettái, díszitőelemei.
A vallási-filozófiai kultúrák is gyakran olyan erős befolyással voltak illetve vannak a színek használatára, hogy szinte minden egyéb hatás elenyészik mellettük. Azt már láttuk a feng shui kapcsán, hogy a kínai tradíció az öt elemhez milyen színeket rendel, de például sokan ismerik azt az indiai tradíciót, miszerint az emberi test energiaközpontokkal van teli (az irodalom 88 000 csakrát említ). A hinduizmusban 7 játszik különösen fontos szerepet (a buddhizmusban 4), melyeket adott színekhez rendelnek.

A színekkel kapcsolatos megfigyelések első írásos emlékei 2500 évesek, és rengeteg csodálatos munka járul még ma is hozzá a színek megértéséhez. Minden civilizációnak megvoltak és vannak a saját mítoszai és asszociációi a színekre, de furcsa mód egyik sem nevezett el túl sok színt. Sok nyelvnek csak két kifejezése van a színekre, ami megfelel a fehérnek (világos) és a feketének (sötét).

A 98 tanulmányozott nyelvből az angolban találták a legnagyobb számú kifejezést az alapszínekre, tizenegyet: fekete, fehér, piros, narancs, sárga, zöld, kék, bíbor, rózsaszín, szürke és barna. A többi sok millió színnek "kölcsönvették" a nevét, olyan példák alapján mint a szőlő, barack, cser, arany, moha, stb. Mint látjuk a magyar nyelvben már a narancs és a rózsaszín is kölcsönzött szó. Az ókori Egyiptomban a színekhez jelentéstartalmat társítottak, ezáltal létrejött az első színszimbólum rendszer, a kínai kultúrában ie. 2000-ben -mint már láthattuk -a színek már elvont fogalmakat is kifejeztek.




SZÍNRENDSZEREZÉS modern értelemben vett gondolata, amely a színeket egy háromdimenziós térben kívánja elhelyezni a XVII. században kezdődött. A ma használatos színrendszerek azonban már a XX. század alkotásai.

Nagyon hosszú lenne felsorolni, hogy ki mindenki foglalkozott a színek kutatásával, tényleg csak egy pár nevet ragadok ki a sok csodás elme közül:
  • Leonardo Da Vinci, a fekete és a fehér között egy egyenesen a sárga, zöld, kék és vörös színeket helyezte el, ezzel gyakorlatilag először különítette el az elsődleges és másodlagos színeket.
  • Robert Fludd, ő jelentette meg az első nyomtatott színkört, mely Arisztotelész elméletéből származtatva hét színt tartalmazott: fekete, fehér, vörös, kék, zöld, sárga, narancs (második sárgaként).
  • Sir Isaac Newton, 1672-ben publikálta első, ellentmondásos feljegyzéseit a színekről, és negyven évvel később "Optikák" című munkáját. Felfedezése, hogy a fehér fény egy háromszögletű prizmával 7 színre bontható (vörös, narancs, sárga, zöld, kék, indigó, ibolya). Kísérletével bebizonyította, hogy a színek nem a fehér fény változatai, hanem annak eredeti összetevői. Színkörét 7 színre osztotta, de ez a felosztás inkább esztétikai, mint tudományos alapon történt.
  • Jacques Cristophe Le Bon,  akit a színes nyomtatás feltalálójaként tisztelünk, ő fedezte fel 1731-ben, amit ma már mindenki tud, hogy a három alapszínű festék (vörös, sárga, kék) segítségével a többi szín kinyomtatható. 
  • Tobias Mayer, ő 1758-ban arra tett kísérletet, hogy megadja az ember által felismerhető színek számát. Rendszere  910 szín ábrázolását teszi lehetővé, ez volt az első szisztematikusan felépített színrendszer.
  • Johann Heinrich Lambert, a fénymérés (photometria) atyja, aki 1760-ban alkotta meg a felületek fénykibocsátásáról szóló törvényét, majd vizsgálta a felületek tükröződésének és átlátszóságának összefüggéseit is. Saját modellt alkotott, és abban bízott, hogy a saját és a textilkereskedők rendszerének segítségével meg tudják állípítani, hogy minden szükséges színt raktáron tartanak-e, illetve milyen hiányzó színeket kell beszerezniük, illetve remélte, hogy a festők és a nyomdászok is inspirációt kapnak tőle.
  • Thomas Young (1773-1829) orvos és fizikus elmélete szerint a szem minden színt három hullám kombinálásával generál, azaz a vörös, zöld, és kék additív színek segítségével. Az elméletet az 1960-as években bizonyították be, miután egy kutatócsapat megtalálta a retinán a háromféle érzékelő cellát.
  • Johannes Wolfgang von Goethe, színelmélete vitatja, hogy Newton prizma kísérletei bizonyítják, hogy a fény szétbomlik a komponens színeire. Azt elismerte, hogy a fehér fény minden körülmények között felbomlik, de amikor ő maga vezetett át fehér fényt egy ernyőn a szobában, azt tapasztalta, hogy a kép közepe fehér maradt és a színek csak a széleknél jelentek meg. Ez vezette vissza Arisztotelész elképzeléseihez; a kék szín tűnik elő először a sötétségből (és éjszaka a legláthatóbb), a sárga bukkan fel először a fényből (és a legláthatóbb szín világos feltételek mellett). Másrészt ő volt, aki megállapította, hogy a színélmény, amely fizikailag meghatározható energiák mennyiségének eredménye, maga pszichikai energiák keltésére alkalmas. Párhuzamokat keresett az ember színkedvelése és karaktere között. Míg Newton abszolút csak a technikai oldalával foglalkozott a színeknek, addig Goethe az ember oldaláról közelítette meg a dolgot, és fiziológiai, pszichológiai kérdésekkel foglalkozott. A kettő együtt adja meg a mai színelméletek alapját. Hat részes színkörét ma is használja az oktatás.
  • Albert Henry Munsell, ő dolgozta ki 1905 és 1916 között "az egyenlő távolság érzet" elve alapján a az egyik legismertebb színrendszert. Színatlaszában a színeket a szürkeszínezetek oszlopa köré ábrázolta, melyet "színfaként" is ismerünk.
  • Johannes Itten, az 1920-as években Németországban, a híres Bauhaus iskola tantestületének egyik kiemelkedő alakja. Különösen foglalkoztatta a kapcsolat a színek és érzések, színek és formák között. Jelentékeny fejlődést elindító műve a "Színek művészete", melyben összefoglalta és oktatási célkitűzéssel bemutatta a színek között addig feltárt törvényeket. A színtan alapjait a svájci művészetpedagógus a következőképpen oktataja. Van három alapszín (elsőrendű szín): a sárga, kék és piros, amelyből minden más szín előállítható. Közvetlen keverésükből keletkezik három másodrendű szín: a zöld, a narancsszín és a lila. Ezek keveréséből pedig a hamadrendű színek, a tizenkettes színkör: piros, barna, narancs, drapp, sárga, sárgászöld, zöld, türkisz, kék, lila, bíborkék, bíborvörös. A színkör szemközti színei komplementerek, keverésük, tónusértéküktől függően, fehér/szürke színt ad. A tizenkettes színkörön belül kiemelt jelentősége van a négy főszín (ősszín, vagy lélektani alapszínek): a sárga, zöld, kék, vörös négyszögének. Hiszen sárga a Nap, zöld a növény, kék az ég, piros a vér.
  • Dr. Nemcsics Antal, a XX. században a robbanásszerű technológiai, gazdasági, társadalmi fejlődés a színek tudományában számos kutatási irányt  nyitott meg. Jelentős számú kutatás a színek pszichológiájának megértését, a hatásmechanizmusok feltárását és mindezek gyakorlati alkalmazását helyezte központba, egyebek között a terméktervezés, a divat, és a marketing igényeihez igazodva. A színrendszerek kidolgozása során komoly erőfeszítések irányultak arra, hogy a színek, paletták harmóniájának leírására dolgozzanak ki egzakt modellt. Dr. Nemcsics Antal ennek a kutatási iránynak egyik kiemelkedő szakértője. Az általa kidolgozott Coloroid rendszert ma már világszerte használják és tanítják. 
Folytatásban következik a színek pszichológiája és szimbolikája.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...