2010. július 26., hétfő

A Bagua életterületei 1.

Ma az egyes ÉLETTERÜLETEK JELENTÉSÉRŐL olvashatsz, és később ennek a módszernek a mindennapi életben való gyakorlati alkalmazásához próbálok segítséget nyújtani.
A Bagua (aminek másik írásmódja még a pakua is) jelentése ba=8, gua=trigram jel.

A Ji Csing ősi, kínai szent iratán alapul, és minden feng shui iskola egyik alapvető eszköze (a Forma Iskoláról már olvashattál nálam, ezenkívül, akinek a hivatása a feng shuival való segítségnyújtás, annak ismernie kell többek között még az Iránytű Iskola, és a Repülő Csillag Iskola elméletét és gyakorlatát is).

A Bagua-térkép nyolc területe (a nyolc trigram) tulajdonképpen ÉLETFELADATAINKKAL vannak kapcsolatban, és azt mondhatjuk, hogy akkor kiegyensúlyozott az ember, ha mind a nyolc életfeladatot helyesen éli. Minden mozzanatát a mindennapoknak be lehet sorolni a Bagua valamelyik házába, függetlenül attól, hogy milyen nagy vagy kicsiny dologról is van szó.

Melyek is ezek a házak, életterületek?

  1. Karrier, emberi kapcsolatok    
  2. Szerelem, házasság
  3. Egészség, család
  4. Gazdagság, siker
  5. Középpont (Tai Chi)
  6. Pártfogók, utazás
  7. Alkotókészség, gyerek
  8. Önművelés, tudás
  9. Hír, hírnév

Ezek az elemek minden ember életének váza, de eltérő mértékben és módokon vagyunk érintettek. Gondoljunk csak a szerelem kapcsán arra, hogy van aki hosszan tartó boldog párkapcsolatban él, míg van aki pár hónap után a válóperes ügyvédnél köt ki. Ám a szerelem, házasság élményével mindketten találkoztak.
A Bagua közepe, a Tai Chi az őskezdet szimbóluma, ide fut össze minden egyes életterület.

A feng shui a Bagua segítségével térképezi fel otthonunkat (munkahelyünket), hogy meghatározza a lakóterünk egyes részei az élet mely feladatának, "kincsének" felelnek meg. A feng shui úgy tartja, hogyha a kellő helyeket, a kellő módszerekkel harmonizáljuk, erősítjük, akkor az ott élők sokkal szerencsésebbek lesznek.

Most először az egyes életterületek jelentését nézzük meg. (Sokszor szükségünk lesz a szimbolikus gondolkozásra, hogy a nyilvánvaló jelentés mögött többet lássunk!)


1. EMBERI KAPCSOLATOK, KARRIER

A trigram kulcsszava a karrier, plusz még olyan fogalmak társíthatók hozzá, mint az eredményes munka és a siker. Életünk egyik legnagyobb kihívása lehet, hogy megtaláljuk azt a munkát, hivatást, amit szívből szeretünk. Az is lehet, hogy ez a titokzatos kérdés egész életünkön át megválaszolatlan marad.

Minden ember egyedi lény, és egyedi képességei vannak, amelyeket ki kell élnie. Őszintén szembe kell nézni önmagunkkal,  kitartóan kell keresnünk, és a dolgok legmélyére kell néznünk  akkor is, amikor nem tudjuk "hogyan tovább". Csak ha alázatosak maradunk, ha meg tudunk bízni az ismeretlenben,és ha ismerjük önmagunkat, csak akkor kapjuk meg a kérdésünkre a választ.
A Ji Csing azt tanácsolja, vizsgáljuk meg a képességeinket, hogy alkalmasak vagyunk-e a kitűzött cél elérésére. Ha a válaszunk: igen, az új lendületet ad, és segít minden energiánkat a munkára fordítani.

Gyerekek esetében is fontos ez a terület, hiszen az ő karrierjük a jó iskolai előmenetelük. Náluk is, mint a felnőtteknél a munkahelyükön szükséges, hogy elismerjék a teljesítményüket és örömmel tevékenykedjenek.

Az emberi kapcsolatok vonatkozik a barátságokra, a viszonyunk szomszédainkkal, vagy bármilyen helyzet, amikor másokkal kerülünk kapcsolatba. Ha ezen a területen szükségesek feng shui szerinti átrendezések, változnak az energetikai viszonyok is, ezzel pedig változtatunk magatartásmintáinkon is. A több energia segít bennünket, hogy ne másoktól nyerjünk energiát, hanem saját környezetünk dús állapota töltsön fel bennünket. Így esélyt adunk magunknak, hogy más, jobb minőségű kapcsolatokat alakítsunk ki másokkal.

Ha cégeknél, vállalkozásoknál vizsgáljuk ezt az életterületet, akkor az ott dolgozók közti kapcsolatok minőségét, illetve a munkából adódó partnerkapcsolatokat vizsgálhatjuk. A vállalat karrierje a saját piacán való fejlődés lehetőségét hordozza magában.


2.  SZERELEM, HÁZASSÁG

A trigram kulcsszava a házasság, ez a legerősebb női energiákat hordozó része a Baguának, a lakásunknak. Olyan tulajdonságokat hordoz magában, mint az odaadás, a rugalmasság vagy mint a feltétlen támogatás. A Ji Csing is azt mondja, ha mindkét fél megbízik a másikban, támogatja és segíti  megvalósulni társa vágyait, akkor szerető boldogság fűzi őket egybe, és áldás lesz rajtuk.

Aki találkozott már a Bagua-térképpel, bizonyára tudja, hogy ezen a területen hathatunk a boldog párkapcsolat kialakulásáért és hosszú távú fennmaradásáért. De mindenki, nemre való tekintet nélkül itt nyerhet energiát önelfogadáshoz, önbecsüléshez is! Hiszen szeretni, elfogadni önmagunkat a boldog élet alapvetése, a legbensőségesebb kapcsolatot először is saját magunkkal kell kialakítanunk. A helyes önismeret, ha belátjuk mi sem vagyunk tökéletesek, az a párkapcsolat minőségére is kihat.
Nőként, ha szeretnénk nőiesebbek lenni, vagy ha nehézségeink vannak a női szerepekkel, akkor is ezen a területen dolgozhatunk a helyzet megváltoztatásáért.

Egy cég, vállakozás ezen területe azt jelzi, hogy az alkalmazottak szívvel-lélekkel dolgoznak, vagy csupán a kényszer hatására, megélhetésért. Továbbá azt is megmutatja, mennyire elkötelezettek és hűségesek a vállalathoz. Ha túl gyakran cserélődnek a dolgozók egy munkahelyen, ott ezzel a területtel súlyos problémák lehetnek.


3.  CSALÁD, EGÉSZSÉG 

A trigram kulcsszava a család. Az életben akkor érhetünk el eredményeket, akkor "állhatjuk ki a viharokat", ha szilárd fizikai és biztos érzelmi háttérrel rendelkezünk. Ezért fontos egészségünk karbantartása és a családi, baráti kapcsolataink ápolása. Ha egészségesek vagyunk annál több lehetőség áll előttünk: bármilyen szakmát választhatunk, sportolhatunk, utazhatunk; szabadon élvezhetjük az életet.

A Ji Csing szerint a lehetőségeket ki kell használni, a nehéz időket túl kell élni - ám ehhez jó egészség és biztos érzelmi háttér szükséges. Amennyiben otthonunkban viharos családi konfliktusokat élünk át, vagy barátainkkal feszült lett a viszonyunk, akkor válik fontossá ez a része a lakásunknak. De ha valaki elhagyatottnak, magányosnak érzi magát, attól függetlenül, hogy számtalan ember veszi körül, annak is ezen terület energetizálása a kulcsfeladat.

Általános energiahiány, vagy konkrét egészségügyi problémák esetén is segíthetnek az ezen a területen alkalmazott feng shui kínálta eszközök, hogy felgyorsítsuk a gyógyulási folyamatot, de csakis a megfelelő orvosi, természetgyógyászati kezelések kiegészítéseként!

A munkahelyi életben az ott dolgozó kollégák alkotják a családot. Ehhez az életterülethez tartozik a köztük lévő családias hangulat vagy az állandó furkálódások, pletykák, viták. Az egészség pedig a vállalkozás életképességére, egészséges fejlődésére utal.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...