2010. július 20., kedd

Színekről még egyszer: színgyógyászat és csakratan

Ebben a bejegyzésben még mindig a színekről olvashatsz, igaz a feng shuitól eltávolodunk kicsit.  Szó lesz a SZÍNGYÓGYÁSZAT fejlődéséről, a CSAKRATANRÓL, a színek és az emberek temperamentuma közötti kapcsolatról.
Az ókori Egyiptom, Görögország, Perzsia, Babilon, Tibet és az ősi Kína orvosai mind használták a szín- és fényterápiákat. Visszanyúlva ezekhez az ősi módszerekhez, valamint felhasználva a modern technika lehetőségeit, érdekes összefüggéseket fedezhetünk fel elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt.

A kínaiaktól maradt ránk pontosabb információ a színekkel történő kezelésekről. Például aki bélbetegségben szenvedett, annak hasát sárga színnel festették be. Az epilepsziásokat lila szőnyegre ültették és lila függönyt tettek az ablakra. A skarlátos betegeket piros ruhába tekerték és a falat is piros kendőkkel fedték be.

Egyiptomban is használták a színeket gyógyítás céljából. Színterápiával és illatokkal gyógyították a betegeket. Európában csak a népi gyógyászok használták. Paracelsus felismerte a színek jelentőségét, viszont hosszú időn át nem tudták érthetően magyarázni, ezért elveszítette létjogosultságát a gyógyászatban. 1666-ban nagy áttörés következett be. Isaac Newton felfedezte a színképeket, és felállította a fény általi elektrohullámok kibocsátásának teóriáját. Ezekre az alapokra aztán tovább lehetett építkezni.

A színterápia elméleti megértéséhez a már korábbi bejegyzésemben említett híres német költő, Goethe adott nagy segítséget a "Színtan" című  művével. Albert Einsten kutatásai révén felismerték a fény kettős jellegét. Azóta tudjuk, hogy a fény megjelenhet hullám és részecske alakjában is. A színek a fény különböző megjelenési formái, minőségei. A fény pedig az életet testesíti meg, hiszen hatása nélkül élet nem létezik.
A színek sajátos frekvenciákkal rendelkeznek, így a szemen, de a bőrön keresztül is képesek átadni a rezgésüket a sejteknek, korrigálva azok beteges, elváltozott rezgéseit. Ezáltal képesek testi-lelki és szellemi zavarokra hatni.

A színes fénnyel végzett terápiák kb. 30 éves reneszánszukat élik. Ma a legkülönfélébb irányzatokat különböztetik meg: színes szemüvegek, különféle színlámpák, színes fóliák, és legújabban a színes lágylézerek. A színes fénnyel - színforrástól függően -  a kínai akupunktúrából ismert pontokat, vagy nagyobb bőrterületeket, egyes esetekben a szemet sugározzák be. dr. Dinshah Ghaidali indiai orvos 12 színű kromoterápiás rendszerével több mint 6000 gyógyulást könyvelhettek el az Egyesült Államokban. Az indiai kutató orvos a legkülönfélébb betegségekre (égési sérülésekre, törésekre, asztmára, bőrbetegségekre, stb.) állított össze színesfény-kombinációkat. Akut állapotok esetén általában türkizkékkel kezdték a kezeléseket, majd a kék különféle árnyalatai következtek, míg a krónikus bajok terápiája sárgászöld árnyalattal indult, amit a vörös spektrumának árnyalatai követtek. A zöld a tisztítást, méregtelenítést, harmonizálást, a magenta pedig az egyensúly helyreállítását és a vér erősítését szolgálta.

A kozmikus frekvenciákat testünk a csakrákon keresztül tudja felvenni. Közülük a hét fő csakrával érdemes dolgozni (ezek hozzárendelhetőek például belső elválasztású mirigyekhez, a szivárvány hét színéhez, stb).
Ezeknek az energiaközpontoknak ki- és belépő pontjai testünk elülső és hátsó felén is megtalálhatók. Ezek energiahordozóként és transzformátorként működnek. A nem realizálódott betegségek a csakrák rendellenes működésében már akkor diagnosztizálhatók, amikor a betegség testi szinten még nem jelent meg. Így a betegségmegelőzésben felbecsülhetetlen jelentősége van ennek a módszernek.


A következőkben a CSAKRATAN kapcsán írok a színekről, mert a keleti tanok - a színek szempontjából -talán legjobban értelmezhető rendszere a csakratan. Ebben a rendszerben az ember fizikai, mentális és érzelmi síkja egyaránt értelmezhető.

1. CSAKRA (muladhara) -VÖRÖS 

Ez egy igen erőteljes és sűrű energia, mely lehetőséget nyújt csakraszinten az ember számára a fizikai síkban történő megjelenéshez és túléléshez. Ebben a mezőben minden energiát a megtartással, túléléssel, az erő összpontosításával lehet jellemezni. Az emberben megjelenő vörös színhez rendelhető a szeretet, főként a szenvedély, a birtoklás, a harag, a frusztráltság és megbántottság kihívásait hordozza. Robbanásszerű a megnyilvánulása. 

A vörös a vér színe, a krisztusi erőt is jelképezi. Az áldozatét és az önfeláldozásét. A vörös energia tüzes, megtanít bennünket annak felismerésére, hogy kiálljunk önmagunkért. Ez a vörös legmagasabb frekvenciája, ezért egy alapvető szükségletet szimbolizál. 

A vörös szín fehér fénnyel megvilágítva rózsaszín lesz. Ez az egyedüli színminőség, amely mint összekötő jelenik meg a csakrák között. Ez a szeretet legtisztább szimbóluma, a rózsaszín nem szab feltételt. Megengedi a másiknak, hogy az legyen ami. Szimbolizál egy olyan gyengédséget, intuitív képességet, belső hangot, ami mélyről jön.  Azokhoz az intuitív, kreatív részeinkhez kapcsolódik, melyek a befogadó és elfogadó női aspektust képviselik minden emberben. Férfiban és nőben egyaránt. 

Ehhez a csakrához tartozik:
  • érzékelés: a szaglás 
  • testrész: minden, ami szilárd (például csontok, fogak), a vastagbél, a prosztata, a vér és a sejtfelépítés
  • mirigy: mellékvese 
  • temperamentum: kolerikus; drágakő: achát, vérkő, jáspis, rubin, hematit, vöröskorall 
  • aroma: cédrus, szegfűszeg.                                                                                                                           

2. CSAKRA (szavadhisana)- NARANCS  

Olyan területe ez az energia szintjének, amelyben az ösztönök és az ösztönös megnyilvánulások a meghatározók. Ez a mező felelős az erotikáért, az érzékiségért is, a maga tiszta formájában. Ide tartozik a függőség-függetlenség kérdése, a másokhoz való tartozás szükségessége - anya-gyermek kapcsolat -, a kölcsönös függőség. 

Az életigenlés vörösét már áthatja a tudatosság sárga fénye. A buddhista szerzetesek ruházatának színe mint szimbólum, az elragadtatást fejezi ki. Azok az emberek akik kedvelik a narancs színt, általában tele vannak élet- és tetterővel. Társaságkedvelők, szeretik a humort és a jókedvet. 
A narancs a sokk állapotát is szimbolizálja. Baleset vagy trauma következtében az éterikus testünk (a fizikai testünk pontos mása) eltolódik bal oldalra. Ezt a torzult állapotot képes a narancs szín visszaállítani. Mély narancs színt sugárzunk ki magunkból, amikor euforikus vagy meditatív állapotba kerülünk. Ez egyben egy mélyebb tudás és öröm szimbóluma. A narancs fény képes mozogni az időben és a múltban keletkezett blokkokat oldani tudja. Terápiás kezeléseknél, ha múltbéli fájdalmakat, elakadásokat akarunk oldani, mindenképpen dolgozni kell ezzel a színnel. 

A korall fénynek is hasonló tulajdonsága van; érzelmeken keresztül okozott sérülések oldásában lehet segítségünkre. A korall egy különleges szín,a vörös és a narancs között található. Csak kívülről ismerjük, belső értékei rejtve maradnak. Rendkívül sérülékeny, ugyanakkor szüksége van arra, hogy megmutassa magát,és kapcsolatban legyen mindenkivel. Ha megmutatkozik és feltárja belső szépségét, akkor elkápráztatja környezetét. Sokáig nem került ez a szín előtérbe. Ugyanúgy rejtve maradtak belső kincsei, mint a tenger mélyén élő csodálatos lényben. 

Ehhez a csakrához tartozik: 
  • érzékelés: az ízlelés 
  • testrész: medence, ivarszervek, vese, hólyag, testnedvek 
  • mirigy: ivarmirigyek 
  • drágakő: karneol, vörös-citrin, narancs turmalin, tűzopál, tigriszem 
  • aroma: szantál, ylang-ylang                                                                                                               


3. CSAKRA (manipura) -SÁRGA, EGÉSZEN AZ ARANYSÁRGÁIG 

Ennek a szintnek a kihívásai az egyén számára egy folyamatos feszültségforrást jelentenek a megfelelés poláris minősége miatt (magamnak és másoknak való megfelelés). Ez a fokozat tekinthető a tudatos fejlődés első olyan állomásának, ahol lehetőség kínálkozik a külső és a belső értékek kiegyensúlyozására. Itt lehet elsajátítani a tanulási folyamatokat. Ezen a szinten kell felismerni az egyén helyét, szerepét, fontosságát, és meg kell lelni belső értékeit önmagában. 

Az intellektuális tudás (sárga) és bölcsesség (arany) megélése, valamint a racionális gondolkodás és megértés képessége tette lehetővé, hogy ezt a csakrát "második agyként" értelmezzük. Félelmek tekintetében az aranyban egy irracionális, fel nem ismert, nem tudatos félelem van. Ugyanakkor ez a legmélyebb öröm, áldás és kegyelem állapota is. Mivel a szeretet az egyetlen oldószer a félelem elengedéséhez, ezért az egyedüli kiegyenlítője az ezen a szinten megjelenő blokkoknak a rózsaszín üzenete. 

Ehhez a csakrához tartozik:
  • érzékelés: a látás 
  • testrész: a derék, a hasüreg, az emésztő rendszer, a gyomor, a máj, a lép, az epehólyag, a vegetatív idegrendszer
  • mirigy: hasnyálmirigy 
  • temperamentum: szangvinikus 
  • drágakő: topáz, tigrisszem, citrin, borostyán 
  • aroma: bergamott, rozmaring, levendula 


4. CSAKRA (anahata) - ZÖLD 

Ezen a szinten kell egyensúlyt teremtenie az egyénnek önmagával és a társadalomban elfoglalt helyével. Itt a legnagyobb kihívás az önzetlenség, melynek működéséhez a következő szempontot kell szem előtt tartani. Sem az egyénnek, sem a társadalomnak nem lehet célja a másik rovására létezni, mivel ellenkező esetben egy degeneratív állapot keletkezik. (Az egyén szintjén itt valósulhatnak meg a betegségek és a rosszindulatú daganatok). 

A zöld színnek megjelenik egy árnyalata, az olajzöld vagy oliv. Ebben a színben jelen van egyfajta tudatosulás, hogy az egyén elkezd a szívén keresztül működni. Az egyén és a társadalom akkor tud sérülésmentesen felsőbb szintre lépni, ha az egymás mellé rendeltség valósul meg. Mivel a negyedik csakra a szív területe, a zöld szín erőteljesen jelenik meg ebben a mezőben. 
A türkiz színt is meg kell említeni, mert ez a szívcsakra mellékcsakrájához tartozik. Amikor az ember átminősíti belső igazságait és ezeket a szívcsakrán keresztül kifejezésre juttatja, akkor érkezik el ahhoz a kreatív megéléshez, amit ez a szín képvisel. 

Ehhez a csakrához tartozik: 
  • érzékelés: a tapintás 
  • testrész: a szív, a gerinc a nyak és a derék között, a mellkas, mellüreg, a tüdő alsó része, a bőr, a vérkeringési rendszer 
  • mirigy: csecsemőmirigy 
  • temperamentum: flegmatikus 
  • drágakő: rózsakvarc, smaragd, jade, malachit, zöld türkiz 
  • aroma: rózsa, rózsafa.                                                                                                                                      


5.CSAKRA (visuddha) - KÉK (halványkék, ezüstös vagy kékeszöld)  

Itt latens formában már megjelenik az egységélmény, felismerhető a "minden és mindenki egylényegűsége". Ezen az evolúciós fokozaton, illetve ennek a csakrának a szintjén fontos a verbális megerősítés. Ehhez a szinthez társítható, és ide sugároz ki a kék szín mint a teremtő elv elsődleges aspektusa. Ennek a szintnek a kihívása az apával, illetve az atyával, de mindenképpen a hatalommal kapcsolatos félelmek. 

Ajándékai között viszont ott van a belső és külső béke megteremtése. Ez az a szín, ami összeköt bennünket az éggel, így teremt lehetőséget, hogy egy magasabb nézőpontból lássuk az életünk nehézségeit. Megéljük a felelősséget, nemcsak emberi, hanem kozmikus szinten is. Mivel az ember ezen a szinten érzelmileg a "leghűvösebb", egyre izoláltabbá válik. Megjelenik az egyedüllét, amely azonban nem egyenlő a magánnyal. Ez az úgynevezett összekötő az alsóbb, illetve a felsőbb szintek között. 

Ehhez a csakrához tartozik: 
  • érzékelés: a hallás 
  • testrész: a nyak, a tarkó, az állkapocs, a fülek, a nyelőcső, a hangképző szervek, a légcső, a hörgők, a tüdő felső része, a karok 
  • mirigy: pajzsmirigy, temperamentum: melankolikus 
  • drágakő: akvamarin, kalcedon, kék topáz 
  • aroma: zsálya, eukaliptusz.                                                                                   


6. CSAKRA (adzsna) - KIRÁLYKÉK (indigókék) 

Lehet sárga és ibolyakék is: a harmadik szem, a belső látás érzékszerve itt már működik. Az intuíció, a tisztánlátás, tisztán hallás, illetve a tisztán érzékelés képessége itt mutatkozik meg. A legnagyobb kihívás: megtartani az erőszak-nélküliség elvét. Itt adatik meg a "belátás" képessége, a hozott és a szerzett tapasztalatok összessége és szintézise. Az átjárhatóság, a határok szétcsúszása,a mozgás olyan minősége, melyet már nem lehet az anyagban megtapasztalni, és ezeket a tapasztalatokat csak hasonlatokkal lehet leírni. 

Az ide rendelhető kék bársonyos mélysége a végtelenséget és puhaságot, az otthon melegét sugallja. Az utóbbi időkben született "indigó gyerekek" már ennek a szintnek a belátásával érkeznek ebbe a világba. Ezért fordulhat elő, hogy ők nagyon sokszor értetlenül állnak a berögzült reakciókkal szemben. 

Ehhez a csakrához tartozik: 
  • érzékelés: minden érzékelés, beleértve a természetfölötti érzékelést is 
  • testrész: arc, szem, fül, orr, melléküregek, kisagy, központi idegrendszer 
  • mirigy: agyalapi mirigy 
  • drágakő: lápisz-lazuli, szodalit, sólyomszem 
  • aroma: menta, jázmin.                                                                                                                          


7. CSAKRA (szahaszrara) -LILA, LEHET FEHÉR ÉS ARANY  

Ezt a fokozatot csak nagyon mély meditatív állapotban lehet megtapasztalni. Az itt megélt állapot a térnélküliség és időtlenség. Ezt az állapotot verbális eszközökkel nem lehet megfogalmazni. Itt már minden egyed átláthatóvá válik, megszűnnek a titkok, és minden lélek a maga valóságában mutatkozik meg. Ezen a szinten a lélek valódi fényében tündököl. 

A szimbólum, az ezerszirmú lótusz, a szivárvány minden színét tartalmazza. Eredendő fényként a fehér rendelhető ehhez a szinthez, mely bármikor mint egy legyező szétnyitható a szivárvány színeire. Ehhez a szinthez rendelhető még a lila szín is, mivel a látható spektrum legalacsonyabb hullámhosszán, és a legmagasabb rezgésszámon vibrál. 

Ehhez a csakrához tartozik: 
  • testrész: a nagyagy 
  • mirigy: tobozmirigy 
  • drágakő: ametiszt, hegyikristály 
  • aroma: lótusz, tömjén.                                                    


Létezik egy NYOLCADIK FOKOZAT (kozmikus civilizáció), amely a racionális elme számára már csak következtetéssel közelíthető meg, mert túl van minden általunk ismert és megtapasztalt valóságon. Itt olyan energiák áramlásáról beszélhetünk, amelyekről az embernek csak a megérzések szintjén adatik halvány utalás. Csak a szándék és a felelősségvállalás teljes belátásával és uralásával lehet ezen a szinten munkálkodni.  Itt már az emberi evolúció olyan szintre jut, hogy képes az anyagot fénnyé és a fényt anyaggá alakítani. Ez az energia képes arra is, hogy megváltoztassa a genetikai kódot, mely már folyamatban van, mivel vannak olyan megszületett lelkek, akikben ez a fajta energetikai minőség egy indigó aurát képvisel. Ehhez a szinthez a MAGENTA szín társítható, amely alkalmas arra, hogy megnyissa a magasabb világok kapuit.
    A csakrákkal kapcsolatosan már megemlítettem  a NÉGYFAJTA EMBERI TEMPERAMENTUMOT, amelyekhez különböző színek rendelhetők. Claudius Calenus görög-római orvos szerint, az ember kedélyállapota összefüggést mutat azzal, hogy mennyi benne az uralkodó "nedű".
    • Melankólikus (nehézvérű): a kék szín rendelhető hozzá. Jellemzői: szerénység  együttérzés, elmélyülés; kihívásként a levertség, csökönyösség, közömbösség, stb.
    • Kolerikus (forróvérű): a vörös szín rendelhető hozzá. Jellemzői: merészség, alkotóerő, lelkesedés; kihívásként a mértéktelenség, szenvedély, féltékenység, stb.
    • Szangvinikus (könnyűvérű): a sárga szín rendelhető hozzá. Jellemzői: éberség, könnyedség, optimizmus; kihívásként a ravaszság, szeszély, sértődöttség, stb.
    • Flegmatikus (hidegvérű): a zöld szín rendelhető hozzá. Jellemzői: alapos, megfontolt, pontos; kihívásként a nehézség, megbízhatatlanság, lustaság, stb.

    Nincsenek megjegyzések:

    Megjegyzés küldése

    LinkWithin

    Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...