2010. május 24., hétfő

Hiszed vagy nem

A legtöbb emberben felmerülő kérdés a feng shuival kapcsolatban, hogy kell-e hinni benne? Nem csodálkozom ezen a kérdésen, hiszen a legtöbb ember ennek a tudománynak csupán a felszínével találkozik.
Akinek volt szerencséje már a feng shuihoz, leginkább azzal a több, kisebb négyzetből álló térképszerű izével találkozott, amit valahogy rá kell illeszteni a lakás alaprajzára...amiből, ha elég ügyesek vagyunk, kideríthetjük például, hogy hol van a szerelemsarkunk...oda elhelyezünk mondjuk egy delfinpárt...szóval, akkor már igazán nem kell sokat  várnunk a nagy szerelemre...mint valami tündérmese.
Amit én ezzel a bágua ráccsal műveltem sok-sok évvel ezelőtt a bejárati ajtóban...

De most közelítsük meg máshonnan ezt a több ezer éves rendszert, amely földrajzi helyzettől és kultúrától függetlenül mindenhol működik.



Ahhoz nem kell hinni, hogy a fák tavasszal kirügyezzenek, hogy a folyók áramoljanak, hogy a Nap reggel felkeljen...de az elektromosságot sem látjuk, mégis használjuk, és a föld belsejében húzódó geopátiás erővonalakat sem látjuk, mégis ott vannak és hatnak.

Az alaptörvények, amelyek szerint a világ működik, mindenhol ugyanazok, a környezet hatásáról való tudás egyidős az emberiséggel. Hatalmas tapasztalati tudás halmozódott fel Európában is, de ez egyre nehezebben hozzáférhető, míg Ázsiában megőrizték a környezet tudatos alakításának évezredes tanításait.

Figyelnünk kell azonban arra, hogy ezeket a mi nyugati kultúrkörünkben alkalmazzuk, ezért nem kell mindent elvakultan átvenni. Több mint furcsának hathat például egy klasszikus stílusú otthonban az ajtó felett elhelyezett bambuszfurulya, de egy kínai vendéglőre hasonlító iroda se lelkesítene senkit szerintem.

A hit kérdésére visszatérve...ahogy ahhoz nem kell hit, hogy az energiák működjenek, ahhoz viszont kell, hogy el tudd indítani a pozitív változásokat az életedben. A gondolat ereje is energia, ami megerősítést nyerve tér vissza, a jó gondolatok ugyanúgy, mint a rosszak!

Belső világunkat az otthonunk is képes megjeleníteni, lakásunk a lelkivilágunk tükre. A terek, és a benne lévő tárgyak pedig ugyanúgy visszahatnak ránk. Minden mindennel összefügg, ezért ne gondold, hogy az otthonod csak egy díszlet, amit függetleníthetsz belső világodtól.

A feng shuiban az a csodálatos, hogy képes egységben vizsgálni az embert és a környezetét. Megtalálhatjuk az összefüggéseket az életmódunk, a környezetünk és a problémáink között. Segítségével gyógyíthatjuk a tereinket, növelhetjük a pozitív energiákat. Ennek eredményeként pedig lehetőséget teremtünk magunknak és szeretteinknek egy harmonikus, boldog, egészséges élethez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...